
Mikor metsszük meg a gyümölcsfákat és gyümölcsbokrokat?
A gyümölcsfák rendszeres metszése egy fontos, általában minden évben elvégzendő feladat kertünkben.
A gyümölcsfák rendszeres metszése egy fontos, általában minden évben elvégzendő feladat kertünkben, hiszen ezzel érhető el a fák méretének és koronaformájának fenntartása, terméseik mennyiségének és minőségének megőrzése egyaránt. Egy megfelelően elvégzett, helyes metszéssel évente akár 20-30%-kal is növelhető a termésmennyiség. Azonban amellett, hogy nagyon fontos az, miként is végezzük el a metszést, annak időpontja is meghatározó, gyümölcsfajonként változó.
Rövidebb időszak áll rendelkezésre a nyugalmi időszak után a csonthéjasok megmetszésére, hiszen a gutaütés növényvédelmi problémái miatt ezek metszését érdemes a rügyfakadáshoz közeli időszakra időzíteni. Legfogékonyabb a gutaütésre a kajszi, valamint az őszibarack, de a cseresznye-, meggy- és szilvafák is fertőződhetnek e kórokozókkal a tél folyamán végzett beavatkozások által. Nemcsak tavasszal, hanem a szüreti időszak után is elvégezhető ezeknek a gyümölcsfáknak a metszése, mely a korszerű ültetvényekben is rendszerint bevált és elterjedt módszernek számít.
A bogyósok közül a málnát szintén a szüret után közvetlenül metszhetjük meg. A szeder esetében is érdemes hasonlóan eljárni, még akkor is, ha a termések szüretét csak októberben fejeztük be. A bodzánál is hasonló a helyzet, a metszés megfelelő időpontja a szüret utáni időszakban lenne, viszont fagymentes napokon a tél folyamán is bátran metszhetjük bokrait vagy fácskáit. A ribiszkék egészen a lombhullástól, vagyis kb. október végétől a tavaszi kihajtásig metszhetők, szintén télen is, fagymentes napok alkalmával. A köszméte esetében kora tavasszal a rügypattanásig tartó időszak az optimális metszésre, de télen is elvégezhető enyhe napokon ez a beavatkozás.